Bemutatkozás

A Napsugár Vendéglő az egykor Józsa-kocsmaként ismert vendéglátóhelyen létesült. 1997. március 11-én vásároltuk meg az épületet és ugyanazon év áprilisában meg is nyitottuk a vendéglőt. Az Európai Unióhoz való csatlakozást egy nagy átalakítással ünnepeltük, 2003-ben kapta meg az épület a mai külsejét, 2004 májusától pedig már mint melegkonyhás vendéglő működünk. Persze azóta sem tétlenkedünk, hiszen a visszajáró vendégek is tapasztalhatják, hogy mindig "újítunk" valamit.

Mára 120 férőhelyet biztosító klimatizált étteremmel és sörözővel állunk vendégeink szolgálatára, tavasztól őszig pedig a rendezvényterasz és a kerthelyiség is üzemel.

Elsősorban a magyaros, házias jellegű ételeket kínáljuk, de a vendégkörünkhöz igazodva kímélő ételeket és pizzát is kínálunk a hozzánk betérőknek. A vendégek kiszolgálásáról nagy gyakorlattal, több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek, valamint lelkes fiatalok gondoskodnak.

Fontosnak tartjuk a szakmai utánpótlás nevelését is, így a vendéglátóiparban tanuló diákok közül sokan szereznek nálunk szakmai gyakorlatot. Büszkék vagyunk arra, hogy már több alkalommal elnyertük a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kiváló Gyakorlati Képzőhely minősítését. Bízunk abban, hogy ezzel a tevékenységünkkel is hozzájárulunk a vendéglátás színvonalának és a szakma presztízsének emeléséhez.

Állandó a’la carte étlapunk mellett a vendégeink hétköznaponként háromféle menüből választhatnak, hétvégenként pedig egyféle menüsort készítünk, melyeket igény szerint házhoz is szállítunk. Éttermünk kialakítása lehetővé teszi kisebb és nagyobb rendezvények lebonyolítását egyaránt: vállaljuk esküvők, bankettek, konferenciák, születésnapi partik, ballagások, állófogadások megrendezését valamint teljes körű catering szolgáltatást is kínálunk.

Számunkra a legfontosabb a vendégeink megelégedettsége, ezért a jövőben is magas színvonalon folyamatosan bővülő szolgáltatás és ételkínálat mellett szeretnénk e célt szolgálni.

Bízunk benne, hogy szolgáltatásaink elnyerik tetszésüket és ellátogatnak éttermünkbe!